L. Móger Tímea költő, író, szerkesztő honlapja
Csoportban szállnak (f)el a darvak. (T)akarlak.
Ül bennem a táj. Megmozdulsz. Kilépek a képből.
Elköltözünk. Kerekebb éghajlatra.
Egymàs (f)èle. Vak-vad. Tücsökzene.
A testeké. (R)ingató. Ringyó szél.
(F)él.
Esőillat. Hallod. Pirkad. Fèny(t)űzèr agyam. Àgyam.
Esőàztatta (sz)ív zuhany. Zuhan(j).
Emlék. Szem. Könnyeidre. (H)arcomon feszülő (h)ideg.
Élet(telen). Nélküled.
Magyar Szó-Kilàtó
Negyven felett
A szerelemnek
Nyers hús
Szaga van
Magam
Egy hatalmas
Hantában
A karomat
Széttárom
És elviszem
Ólomlábon
Jön
Megy a tavasz
Szemem fakítja
A nap
Hátamban a szél
Forgatja a kést
A bordák
Húsba állnak
Az elmúlással
Nincs vége
A világnak
Negyven felett
Jó lenne
Hozzám bújni
A puhára esést
Megtanulni
Ha a keves
A szeretet
Szeretni eleget
Negyven felett
Nem illik
Az asztaltól
Felállni
Nem kivárni
Amíg felfordul
A gyomor
Míg utolér
A léleknyomor
Negyven felett
Már el lehet
Várni
Nyomják testemet
Falnak
Amikor szeretni
Akarnak
Nincs
Sok idő
Amíg erő
Van
Ne bánts
Megadom magam
Vers: Magyar Szó-Kilàtó
Én
egy gyönge
nő vagyok
(r)és
a szívem
túlsajog
gyönge
nő vagyok
a terhek
túl nagyok
Fejlövès
bàbú(v)èsz
valósàghalott
Uszadèkfa
a vízen
mèlyèn hordozza
a tüzet
kèmèny a füstöt
test a verset
(f)èljenek a
programlelkek
Öreg
szem
az űző napon
nyomokban
a havon
(f)elèrt szakadèk
A szèl
visz el
(m)esztelen
tű(z)sarkuban
kesztyűs kèzjel
Az üres oldal
Betelik
Csenddel
A csend jel
Közlekedő
Közeledő szavaké
Csigák
A versben
Önmagukkal
Ellentétes irányba
Cipelik
A házukat
Nincs-falu
Bennem
Angyalok terme
Verme
Lettem
(Pannon)
Tengerek
Helyett
Közelséggel
Amely soha nem
Ér el
Befogad(om)
Nem ígér(ek)
Sírok
Helye
(F)árasztó sivatag
Nem segít
Ha angyalnak
Képzeled magad
Elhagytak is
Maradtam
Aki maradt
Tàvolból
Közeli
Közelből tàvoli
Szab
Ad
Magyar Szó- KILÀTÓ
Trópusi hőség és zivataro(c)k. Már reggel nehéz a levegő. Nehéz az ébredés, a könnyű, zivatarok utáni álom után. Előlről mindig. Hosszú nyár lesz. Bőröm és idegeim nem hazudtolják meg a tényleges koromat. Nem bírják a hideget. Nem bírják a meleget. A szelet. A napot. Az esőt.Az öregedő testben nincsenek határok a lélek ellen.Lepkét fogtunk. Azon a helyen, ahol legtöbb esély van rá, hogy csodák történjenek. Kardoslepkét fogtam a puszta két szememmel.Meghatároz bennünket a hely, ahol élünk és/vagy azért élünk ott, mert meghatározóak vagyunk a hely számára.Eljutottam abba korba, hogy megválaszolom a saját kérdéseimet. Nem is illene már lepkéket zavarni és pillangószelidítőnek nevezni magam. Ezen a konvenciókkal terhelt vidéken öröm fejjel lefelé élni. Ezen a konvenciókkal terhelt vidéken öröm élni. Otthon járok. Abban a házban, amelyben felnőttem. Belefájdult a fejem, ahogy mögém nézek az időben. Hogyan viselhettem ilyen jól a hozzátartozóim halálát? A háziállataim halálát? A családtagjaim és barátaim eltávozását? Erről a vidékről, ebből a házból és magam mellől?A természet(em) nem viseli el a hazugságot: Émelyegtem és hányok a (h)ős(s)égtől. Hullaszag és hársvirágzás. A magány bűnözései megbocsáthatatlanok, mert magunkban követjük el őket. Tanúk nélkül. Ártó nosztalgia. Mégis ideje van. Mint a júniusi ősznek, amely bennem jár. Anyám illata az ingen, amit feladott rám a hideg ellen. Kitől kapok és kinek adok, ha már nem lesznek szüleim és nem leszek szülő sem? Kövekre lépek föld helyett és felriadok álmomból. Ebből lesz a magányos cserebogár. Tehetség és tehetetlenség közepette bontakozik ki, hogy nincs júniusi homály. Még ha van is. Öregszem, mégha szavakkal és életemmel tagadom is. Minden, ami nem valósult meg úszik velem az időben, és túlnő az életemen.Az univerzum erői észben tartják, és emlékeztetnek rá, amikor már nem lesz értelme. Akkor nyer új értelmet.Egy új időben velem és nélkülem. Emlék leszek, mint most számomra az emlékeim. Nélkülem velem. Egy idő után eljut az ember oda. Ahonnan elindult. Tőmondatokhoz. Titkos naplóbejegyzésekhez. A letelepedéshez. Vagy túl közel. Vagy túl távol a szerelemtől. Lehet az ember. Foglalkozás. Tenger. Az anyaföld. Az anya. Az apa. A barát. Beismeri. Hogy igaz. Amiben mindig is hitt. De nem mondja el. Ezért ír. Ezért szépítkezik. Ezért hallgat. A naplóbejegyzéseiről. Az emberiség haláláról. Önmagához képest. Benne testesül meg legelőbb. Ezért az elhallgatás. Mert rájön. Fontosabb. Mint valójában.
Várucca Műhely- 13. évf. 53. sz. 2016
Fotó: Pelt Ilona
Álmomban
Aki
Gyöngéd volt
Nem én voltam
Nem is a szerelem
Hanem az élet
Akàcok alatt
(F) èlek
Ahogy hangyàk
A fatörzset
Ellepnek
Nem adnak enni
Az èhező léleknek
Aki gyöngèd
Nem gyönge
Èltető èlete
Törzse
Àtölel
Nem fordít
Lapot
Ès hàtat
A versnek
Csöndből lett
Csönddè vàlsz
Ràdhullanak
A dőlő fàk
Helyettük
Nem lehetsz
Törzs
A népek
Az èpek
Feldarabolják
Veled együtt
Az egèsze
Tövis áll
Csendéletedbe
Álmodban
Hajnalig
Iszol
Az egészre
Magyar Szó, Kilàtó
Megittunk vagy fél liter mentolt. Énekeltünk a biciklin. Gyönyörű volt-
am. Tudtam. A Micsoda nőt látni másodszorra élmény. Szőke voltam és
ragyogott az ajkam. De nem csak a szájfénytől. Tele voltam élettel. Ki akartam
kiabálni. Élek. És ez nem merül feledésbe.
Idővel megfeledkeztem magamról. Egyik komoly(k)odó pasi a másik után. Jött.
Ment. Néphagyomány. Ép hagyomány. Kivetkőzés. Menekültek. Polgár.
Háború. Teherbe-
esés. Megragadtam volna eleim kezét. De más volt. Kultúra. Nyelv. Nyelvhalál.
Elvhalál. Költözés. Munkakeresés. Felmondok. Nem mondok. Semmit
senkinek. Ragyog az ajkam. Csak a szájfénytől van. Ismeretlen nyomor. Sovány
tények.
Múló kilencvenes évek. Többé mással nem kefélek. Élet. Az élet után. Tagadó
halál. Szeretni emlék. A keletkezésről. Hiába születnek bennem. A keletkezésről
képzetek. Munka van. Gyerek. A férjem tekereg. Nagy tervei vannak.
Megszokásból hiszek. Képzeletbeli kontyom kibontom. Hajhullás. Elfogy a
kezem az imában. Istenem ad(d). A magam kenyerét eszem. A kenyerem
fogyasztják. ,,Vegyétek és egyétek…” Ifjúkori aggság.
Tehetetlen.
Lehetetlen.
Elválni attól. Kivé lettem.
VÀR UCCA MŰHELY, 70. szàm
kèrdès
hogy miért
(s)írunk
verseket
az első
ember
aki elviselte
a szeretetet
egy kutya
lehetett
nem
nő
akit féltenek
nem
férfi
aki fél
nincs magánál
aki él
a tél is
önmagát melengeti
ritka emberek
tárgyak
szavak
terülnek ravatalra
velük hal
aki kimondta
nép ring
nép inog
a szélben
emberek
és tárgyak
ritkán társak
talpa alatt
dőlő talapzat-
ok
élni
halni
születtem
vagy oktalan
vagy-
ok
aki távol van
az távoli
kapcsolat-
ok
nincsenek
az állandóság
biztonság
a változás
hanyagság
kérdő jelek
dicsőséges
élethalál
felett
sírni
írni
verseket
síron túl
is lehet
közelebb
ahova tartozom
ház
torony
libegő porond
életből élünk
éljenek
az
igazak és a jók
a tiszták és
békességesek
nem telik többre
ez (is)
szeretet(t)
IRODALMI JELEN, 2021 januàr
Nagybecskerek. Ülök a helyen. Nagy képernyőn fut a menü. Tetszik, hogy látom, mi minden közül választhatok. A kiszolgálás udvarias, az enteriőr ízléses. Kellemes hosszan ücsörögni egy presszókávé és limonádé mellett, székek, fotelek, faborítás, rusztikus csempék, letisztult felületek között, fotó-nyomatokat nézegetve, amelyek a hely névadójának, a Valter brani Sarajevo című filmnek a képsoraiból készültek és főként a főszereplő, Velimir Bata Živojinović legendás emlékét idézik. Alig várom, hogy megkóstoljam a helyi ételkínálatot.
A hely középpontjában ülve mindenre rálátok. A másik nagyképernyőn a kedvenc főzőcsatornám megy. Összefut a nedv a számban, nemcsak a limonádétól.
Mindehhez egy városkép, amelynek részletei beszöknek a hatalmas ablaküvegeken. Kicsiny, kanyargós utcák, Karađorđević Péter király lovas szobra látszik innen, ahol ülök, erről a középponti helyről éppen ráleshetek, ahogy a magaslatról lepillant úgy, ahogy illik nézni a népre.
Olyan város ez, amely mindig képes újjászületni, különböző érák ide vagy oda, az ,,óvárosi” épületek nem adják magukat könnyen, itt nem árusítja ki magát az idő, a múlt. Kikéri magának a helyét, jelenidejét.
Otthon érzem magam itt, ahol ülök, a Walter- étterem láncok egyikében is. Nemcsak a nagyképernyős kaja- képek, de az étlap is rögtön megragadott. Frappáns, játékos ital- besorolások, szép grafika. Mifelénk kevés helyen fogad ilyesmi: letisztultság, egyszerűség, kreativitás. Nem fellengzős, mégis megadják a módját a kínálatnak, egy- egy tradicionális fogásnak.
Folyamatosan jönnek- mennek a vendégek, kicsit kellemetlen is, hogy órákig fenntartom az asztalt, de a pincérek nem azt éreztetik velem, hogy útban lennék, fáradhatatlanul udvariasak. Telt ház van, de házhoz is szállítanak, és úgy olvasom a sebtében megkeresett honlapjukon, hogy keteringet szintén végeznek.
Szarajevszki csevap, szóval szarajevói roston sültek, de bifsztek, borjúmáj, Nehéz választani, nagy a kínálat, még salátákból és desszertekből is. Baklava, urmašica, tufahija. Alig bír az ember magával a kínálat olvastán, hát még láttán…!
És ekkor megszólalnak a becskereki római katolikus templom harangjai, mintegy vezényszóként, hogy ideje rendelni…! De mit…? Várok a barátnőmre. Hátha segít dönteni. Rendelni, enni jó társaságban az igazi, legalábbis, ha úton van az ember.
Balkáni meg ,,déli” zene, a kellemes fajtából…(Ott)honos. Megérkezik, akire vártam, rendelek. A sudžuk mellett döntök. Az nem csevap, de nem is téliszalámi, a kettő között valami visszafogott, mégis nagyon ízes fűszerezésű roston sült. Mellé minden, ami jár. A lepény meg…kajmakkal…hát…! Márcsak ezért is megéri, még a vegáknak is betérni a Walterbe. Mennyei déli ,,paradicsom” az íz- lelőknek.
A születésem napja egybeesik anyám kóma- tapasztalatával. Eklampsziát kapott, közvetlenül a születésem után. Feltehetően a sokktól, amit a gondatlan egészségügyi el(nem)látás okozott számára, számunkra. ,,Mi jó sülhet ki ebből?” Gondolnánk, de nem olyan rossz a helyzet, mert a felépülés ténye mindent felülírt! Anyám három nap után, a statisztika szerint ezer esetből egyként, magához tért a kómából. Azóta is minden áldott évben megsüti azt a csokitortát, amilyet csak ő tud. Ezzel ünnepeljük meg a(z) (újjá)születést. Közös örömünket megosztjuk másokkal is. Adunk egy szeletet a tortá(nk)ból. Omlós, szaftos, barna és sárga piskóta rétegek között tömény csokoládé. A kerek torta formai egésze is csokoládéval van bevonva! Ebből adunk, azoknak, akik közel állnak a szívünkhöz. A végén kisül, megéri velünk jóban lenni…
