Szerző: Timiadmin

Dús hét
Bús hét
Hara(n)g
Szó
Visszhang
Amit visszahallgat
Az idő(s)
Az elmúlástól
Elmúlás
Toll
Megírt varázs
Gyerek szájában
Kalács

Traub Bernadett fotója

Barlang

ok mélye volt a ház. Derű és gyász. Tudtam. Hogy a sovány öregek meghalnak. Elhagyják a vályog. Hályogépületet. 

Lélekjel.   

Tele van élettel. Gyerek vagyok. Ők a szomszédaink. Nádfedél védi a gerendákat. Gyenge tér is elég. Egymásnak. Vannak teremtve. A szegénység szövetsége. Tartja össze a falakat. És a füst ráült. Ráhűlt még a cukroskenyérre is. 

Házi barlangok mélyén. Cukroskenyeret enni. Életjel lenni. Gyerek vagyok. Messze néző. Közel járó. Kaleidoszkóp- világ. Szoba. Konyha. Kamra. A hátsó. 

Született barlanglátó.    

Rúg

Tör és

Zúz

Tárgyakat

Házakat  

Állatot

Tehetne mást

Lehetne ház

Vagy kutya

Befejezhetné a

Kifejezhetné

Pillanatot

Hihetne

Amikor hitehagyott 

(Sz)ép sor(s)ok

Nem hagyják félbe 

A gondolatot

(P)illanatok

A házak 

A tárgyak 

Önmagukat mutatják

Nem is tehetnek mást

(Sz)ívük állandóság

Örök várandósság

Több

Mint egy emberöltő

Az ember 

(Meg nem)

Született költő

Magyar Szó- Kilátó

Fehér Ferenc egy költészeti, a szó legnemesebb értelmében: szép építmény. (Emlék)háza van Doroszlón, ez meghatározza a hozzá való viszonyomat, fiatal korom óta. Akkoriban még
nagyon kevés versét ismertem, őt személyesen soha nem is volt alkalmam megismerni. Azt
viszont egyből éreztem, hogy közelednem kell hozzá. Az autentikus parasztház, amelyben
lakott, engem is bevonzott. Közös közünk van (ehhez) a tájhoz. Közöm van az ,,odaátról”,
Horvátországból hozott, mívesen faragott oszlopokhoz, amelyek a háza tornácának gerendáit tartják, a díszbokorzattal benőtt udvarhoz, amely számtalan író-olvasó találkozó helyszíne volt a múltban. Ma néptelen, akár a néptelenedő falu, a sajátunk, amely keretezi a (hó-,) ó- fehér házat.
Ez, az ,,övig a földbe ásott” költő segített a háza szomszédságában lakó házaspárnak
örökbefogadni a barátnőmet, aki így csecsemőkorában, állami gondozásból került
Doroszlóra. Fehér Ferenc szomszédságába. Általa ismertem meg a költő bútorainak,
könyveinek súlyát. Arról, hol és hogyan élünk, következtetni lehet, nemcsak arra, hogy
milyen emberek vagyunk, hanem, arra is, hogy milyen szellemben alkotunk.
Nagyfény szülötte minden bizonnyal hűséget fogadott származása iránt. ,,Jobbágyok
unokája” és erre büszke, akkor is, amikor esetleg hátrányt jelenthet számára ez a ,,hagyaték”.
Az őszinte megtartó magatartàs látszik a doroszlói ház bútorzatán is: minden darab
autentikus, paraszti jellegű de semmi nem álságos vagy kirakati, minden funkcionális, a
,,magoságy” is.
Szerettem a hàzban lapozgatni a könyvek szerzői példányát. Ott és onnan választottam aztán ki a Fehér- verset, amelyet elszavaltam az egyik szavalóversenyen. A kutyám és én, ez volt a címe. Ma is tudom az első versszakot: ,,Tetemed fölött dongók danáznak,/pár perc, s eláslak itt, a kertben./ Hű szemed nem pihen rajtam többé,/ nem néz rám soha senki szebben.”
Akkoriban még mértékkel osztották a gyerekeknek dicséretet meg a sikerélményt, ezért máig ható, mély nyomot hagyott bennem, hogy harmadik lettem azon a versenyen…hogy éppen Fehér-verssel, biztos nem véletlen.
A következő ,,találkozás”, amikor otthon, Doroszlón meghívtak a Fehér Ferenc emlékére
szervezett éves szavalóverseny zsűrijébe. Az Apám citerája című vers többszólamúságát sok éven át volt alkalmam meghallani, ahogyan az Álom a dűlőutak szélén is mindig, hol pozitív, hol negatív értelemben, de egyedi élményt és mondanivalót nyújtott, a versmondó gyerekek előadásában. Mégis, ha már előadóművészet és versinterpretálás, akkor a Fehér- versek megzenésítése lehet a műfaj gyöngyszeme. Ennek az ízig-vérig bácskai, környezetéből rövid időre sem szívesen távozó költőnek a poétikája csupa zeneiség és ritmus. Ha van térzene, akkor lehet táj-zene is, ez Ő, a verseivel. A vajdasági versénekesek szinte mindegyike foglalkozott vele valamilyen formában. Ahogyan a nyelvi tér és táj egykor szintén kitágult számára, verseinek szerbre és angol nyelvre történő fordításaival.
A doroszlói, sajnos mára feloszlott Hobby Band zenekar a zentai Énekelt Versek
Fesztiváljának egyik évadában vagy talán több éven keresztül is megzenésítette Fehér Ferenc verseit. Művész-himnuszt csinált például az arc-poétikai elemeket is tartalmazó Szeressetek jobban című költeményből. Hadd idézzük meg egy részletében: ,,…Eztán több leszek, mint az emlék, mint a múltam,/aki eztán lát, nem lát szomorúan, dúltan./Hogyha holnap mégis megvert szemekkel járnék,/ szeressen jobban, öleljen át e tájék.”
Emléke is megérdemli a gyengéd dédelgetést. Szerencsére az utókor szintén így véli. Fehér
Ferencről utcát, teret neveztek el Újvidéken, Topolyán, Zentán és Doroszlón is, róla kapta
nevét a pirosi művelődési egyesületet. A tartományi székvárosban a magyarság mellszobrot emeltetett a tiszteletére és tisztelői évente megkoszorúzzák azt. Aztán ott volt/van a gondos kiadó, a Forum, amely 1978- ban megjelentette a Madarak folyója című, harminc év verseiből válogató, gyűjteményes kötetet is. Azóta leginkább ebből szemezgetnek a versválasztáshoz, pedagógusok és irodalmi csoportok egyaránt. Doroszlón a Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesületen belül elvileg még működik egy Fehér Ferenc Irodalmi Csoport. A berkeibe tartozva a régebbi és a közelebbi múltban szintén, készülve egy-egy eseményre, többször kapaszkodtam meg Fehér kevésbé népszerű vagy ismert, ám nagyon vigasztaló, szinte visszadédelgetőnek ható, néptanítói soraiban. Ilyen például a Mindazoknak című vers: ,,Mindazoknak, akik vállukra emelték ezt az évet is:/a belegörnyedőknek, a roskadozóknak,/a mások gondolatába belehalóknak…/Mindazoknak, akik hívő cselekvéstelenek között/tagadtak, de cselekedtek’/ a kezet szorító megbékíthetetleneknek,/ álmatlanok között a koránkelőknek…/ Mindazoknak, akik mehettek volna,/s mégis itthon maradtak’/ akik egy-egy vércsöppet az életünkbe falaztak- /perzsaszőnyegek fölött is/ a hűséges falaknak…/Mindazoknak, akik csak adtak, adtak,/s ünnepléseinkből kimaradtak…”
Mintha csak ma szólna mindezzel az örökkéval(l)ósághoz…
A fák című versben pedig természeti, táji hasonlatokkal okít: ragaszkodásról,
fennmaradásról, (meg)tartásról:
,,Csaltak már csúcsokra a messzi fenyvesek,/s ittfogott egy-egy dús lombú kőris,/hogy rám
peregtessék mindazt, mi elveszett./Minden levél egy-egy mennyboltot őriz…/S a fénylő
fejsze, az idő, ha törzsükbe vág,/talpon várják azt is, testvériem, a fák!”

Néhány éve felkeresett bennünket a faluban a költő lánya, Fehér Magdika, hogy tegyünk
valamit az Emlékház sorsa érdekében. Megpróbáltuk összehangolni az elképzeléseket:
közösségi tér, szálláshelyekkel, művésztelep stb. Jött a covid, két lépést hátráltunk mind, a
közeljövő sem kecsegtet a nagybefektetések, pláne nem a művészeti projektek
megvalósíthatósàgànak lehetősègèvel. Én azért még nem engedtem el teljesen a dolgot,
dédelgetem az esélyét a ,,Fehér-térnek” a faluban. Egyik megemlékezés alkalmára írtam is
egy Fehér(-)dalt, amely érinti azt a tájélményt, amelyben ,,találkoztunk”, még
kamaszkoromban és folyamatosan, közösségilég is összetart bennünket a jótékony
emlékezetnek:
Fehér(-)dal
(Fehér Ferencnek)
Nyár. Akác és ármány. Szűnni nem akaró. Bácskai évszakok. Öröklakója vagyok. Szeretni
mindig lehet. Jobban. Kő-párna. Por. Izom. Minden nyom valódi. Minden erő vagyon.
Amiről nem tudja más. Mennyit ér. Csak a föld. Az ég. A vér. Ér alá futás. Ami benned van.
Osonó csobbanás. Elmosódik. Össze(f)ér. Az ember megáll(ja). Magasodik. Akármi várja.
Cselekvő. Nép ring a szélben. Az ősz csitít. A tél emlékezik. A madarak vissza(t)érnek.
Tavasz. Van. Versek nyílnak. (Sz)ívekbe zárva. Dombok. Lombok. Táj-öröm. Fogalmak. Túl
a ködön. Varjak eszik a vetést. Sarjak veszik a vetést. Feledés. Nincs. Bácska (sz)ép.
Örökhagyó. Lenni tűz. Égni szó. Nem félni. Élni. Költészet. Sziget. Sziget-költészet.
Világraszóló. Hely. Szigetlakó az ember. A költő előbb idegen. Aztán barát. Végül szerelem.
Öröklét. Örök halál. Feltámad benne a táj. Hűség a tájban. Tavasz. Nyár. Ősz. Tél-
homályban. Visszafordítja az időt. Nem hal meg. Átalakul. Mindazoknak. Akik szeretnek.
Tesznek. Elfogadnak. Feltétlenül. Váratlanul. Semmi és mindenség. Ha bealkonyul. A fák
alatt. Fenn a dombon. Házban. Udvaron. Földeken. Templomtornyon. Hazatérő. Lélek
vagyok. A jövőt (ki)mondom.

Elhangzott a 70. Kanizsai Írótáborban, 2022. szeptember 8- án

Elgörbült kereszt-

Metszet

Gerinc(v)erő

Megnyílt szívem

Tűznyelő

Az ember (nem)

Az amit mond

(Nem) az amit tesz

Árnyéknak tetszik

Nesztelen testemen

Világmeztelen

Titok csak 

Köztünk van

Magyar Szó- Kilàtó

Csoportban szállnak (f)el a darvak. (T)akarlak. 

Ül bennem a táj. Megmozdulsz. Kilépek a képből. 

Elköltözünk. Kerekebb éghajlatra. 

Egymàs (f)èle. Vak-vad. Tücsökzene.  

A testeké. (R)ingató. Ringyó szél.

(F)él. 

Esőillat. Hallod. Pirkad. Fèny(t)űzèr agyam. Àgyam. 

Esőàztatta (sz)ív zuhany. Zuhan(j). 

Emlék. Szem. Könnyeidre. (H)arcomon feszülő (h)ideg.

 Élet(telen). Nélküled.   

Magyar Szó-Kilàtó

Negyven felett

A szerelemnek

Nyers hús

Szaga van

Magam

Egy hatalmas

Hantában

A karomat

Széttárom

És elviszem 

Ólomlábon

Jön

Megy a tavasz

Szemem fakítja

A nap

Hátamban a szél

Forgatja a kést

A bordák

Húsba állnak

Az elmúlással

Nincs vége

A világnak

Negyven felett

Jó lenne

Hozzám bújni

A puhára esést

Megtanulni

Ha a keves

A szeretet

Szeretni eleget

Negyven felett

Nem illik

Az asztaltól

Felállni

Nem kivárni

Amíg felfordul

A gyomor

Míg utolér 

A léleknyomor

Negyven felett

Már el lehet

Várni

Nyomják testemet

Falnak

Amikor szeretni

Akarnak

Nincs 

Sok idő

Amíg erő

Van

Ne bánts

Megadom magam

Vers: Magyar Szó-Kilàtó

Én

egy gyönge

nő vagyok

(r)és

a szívem

túlsajog

gyönge

nő vagyok

a terhek

túl nagyok

Fejlövès

bàbú(v)èsz

valósàghalott

Uszadèkfa

a vízen

mèlyèn hordozza

a tüzet

kèmèny a füstöt

test a verset

(f)èljenek a 

programlelkek

Öreg

szem

az űző napon

nyomokban

a havon

(f)elèrt szakadèk

A szèl 

visz el

(m)esztelen

tű(z)sarkuban

kesztyűs kèzjel

Az üres oldal

Betelik

Csenddel

A csend jel

Közlekedő

Közeledő szavaké

Csigák 

A versben

Önmagukkal

Ellentétes irányba

Cipelik

A házukat

Nincs-falu

Bennem

Angyalok terme

Verme

Lettem

(Pannon) 

Tengerek

Helyett

Közelséggel

Amely soha nem

Ér el

Befogad(om)

Nem ígér(ek)

Sírok

Helye

(F)árasztó sivatag

Nem segít

Ha angyalnak

Képzeled magad

Elhagytak is

Maradtam

Aki maradt

Tàvolból 

Közeli

Közelből tàvoli

Szab

Ad

Magyar Szó- KILÀTÓ

Trópusi hőség és zivataro(c)k. Már reggel nehéz a levegő. Nehéz az ébredés, a könnyű, zivatarok utáni álom után. Előlről mindig. Hosszú nyár lesz. Bőröm és idegeim nem hazudtolják meg a tényleges koromat. Nem bírják a hideget. Nem bírják a meleget. A szelet. A napot. Az esőt.Az öregedő testben nincsenek határok a lélek ellen.Lepkét fogtunk. Azon a helyen, ahol legtöbb esély van rá, hogy csodák történjenek. Kardoslepkét fogtam a puszta két szememmel.Meghatároz bennünket a hely, ahol élünk és/vagy azért élünk ott, mert meghatározóak vagyunk a hely számára.Eljutottam abba korba, hogy megválaszolom a saját kérdéseimet. Nem is illene már lepkéket zavarni és pillangószelidítőnek nevezni magam. Ezen a konvenciókkal terhelt vidéken öröm fejjel lefelé élni. Ezen a konvenciókkal terhelt vidéken öröm élni. Otthon járok. Abban a házban, amelyben felnőttem. Belefájdult a fejem, ahogy mögém nézek az időben. Hogyan viselhettem ilyen jól a hozzátartozóim halálát? A háziállataim halálát? A családtagjaim és barátaim eltávozását? Erről a vidékről, ebből a házból és magam mellől?A természet(em) nem viseli el a hazugságot: Émelyegtem és hányok a (h)ős(s)égtől. Hullaszag és hársvirágzás. A magány bűnözései megbocsáthatatlanok, mert magunkban követjük el őket. Tanúk nélkül. Ártó nosztalgia. Mégis ideje van. Mint a júniusi ősznek, amely bennem jár. Anyám illata az ingen, amit feladott rám a hideg ellen. Kitől kapok és kinek adok, ha már nem lesznek szüleim és nem leszek szülő sem? Kövekre lépek föld helyett és felriadok álmomból. Ebből lesz a magányos cserebogár. Tehetség és tehetetlenség közepette bontakozik ki, hogy nincs júniusi homály. Még ha van is. Öregszem, mégha szavakkal és életemmel tagadom is. Minden, ami nem valósult meg úszik velem az időben, és túlnő az életemen.Az univerzum erői észben tartják, és emlékeztetnek rá, amikor már nem lesz értelme. Akkor nyer új értelmet.Egy új időben velem és nélkülem. Emlék leszek, mint most számomra az emlékeim. Nélkülem velem. Egy idő után eljut az ember oda. Ahonnan elindult. Tőmondatokhoz. Titkos naplóbejegyzésekhez. A letelepedéshez. Vagy túl közel. Vagy túl távol a szerelemtől. Lehet az ember. Foglalkozás. Tenger. Az anyaföld. Az anya. Az apa. A barát. Beismeri. Hogy igaz. Amiben mindig is hitt. De nem mondja el. Ezért ír. Ezért szépítkezik. Ezért hallgat. A naplóbejegyzéseiről. Az emberiség haláláról. Önmagához képest. Benne testesül meg legelőbb. Ezért az elhallgatás. Mert rájön. Fontosabb. Mint valójában.

Várucca Műhely- 13. évf. 53. sz. 2016

Fotó: Pelt Ilona